Kézilabda

Női kézilabda BL: hengerelt a Győr a címvédő ellen

""

Az ETO 5-0-val kezdett, majd a vendégek 6-6 után szinte "pályán sem voltak". A tavalyi finálé "ismétlésén" a magyar bajnok fantasztikus napot fogott ki, főleg védekezése volt tökéletes, teljesítményével pedig ismételten jelezte, idén szeretné végre megnyerni a BL-t. A két csapat a tavalyi BL-döntőben találkozott, akkor a Győr – Veszprémben – ugyan nyert, de idegenben lőtt több góllal a Podgoricáé lett a legrangosabb sorozat trófeája. A vendégek kerete a friss Európa-bajnok montenegrói válogatottra épült.

Álomrajtot vett az ETO, 5-0-ra elhúzott, először csak a 10. percben kapott gólt, pedig volt emberhátrányban is. A játékvezetők nem engedték olyan keményen, agresszíven védekezni a Buducsnoszt gárdáját, mint a BL-fináléban, így aztán a védelem oszlopa, a 90 kg-os Cvijic gyorsan megkapta második kiállítását is.

Görbicz rontott hétméteresével lendületet kaptak a vendégek, akik a 16. percre egyenlítettek (6-6). Majd éppen a magyar irányító vette vállára csapatát, dobott gyorsan két gólt, ezáltal később visszaállt a korábbi különbség (21. perc: 11-6). Időt kértek a vendégek, de Katrine Lunde ellen változatlanul nem volt ellenszer, a norvég kapus gyakorlatilag megbabonázta őket, és 13 percen át nem kapott gólt.

""

A második játékrész elején folytatódott a Podgorica vesszőfutása, Mendy rontott büntetője után, a 36. percben 17-7 lett az állás. A montenegrói gárda 23 perc kihagyást követően tudott ismét akciógólt szerezni – ebben a ciklusban csak Bulatovic volt eredményes büntetőből.

Az utolsó negyedórában már csak a győzelem mértéke volt kérdéses. A Győr legközelebb február 11-én, azaz szokatlan időpontban, hétfőn lép pályára a dán Randers otthonában. A kvartett nyitómeccsén, január 26-án a norvég Larvik 25-19-re nyert a vendég Randers ellen. A másik magyar BL-érdekelt, az FTC-Rail Cargo Hungaria vasárnap a román Oltchim Valcea otthonában kezdi a középdöntőt.

KÉZILABDA
Női Bajnokok Ligája, középdöntő, I. csoport, 1. forduló:
Győri Audi ETO KC-Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 27-17 (14-7)
Gólszerzők:
Görbicz 7/3, Amorim 6, Rédei-Soós 3, Szepesi 3, Lekic 3, Radicevic 2, Löke 2, Korsós 1, illetve Knezevic 6/3, Mendy 3, Pavicevic 2, Nikolic 1, Zivkovic 1, Jezic 1, Cvijic 1, Miljanic 1, Bulatovic 1/1